Önkormányzat és civil szervezetek közötti partnerség kialakítása és fejlesztése – KÉPZÉS

Önkormányzat és civil szervezetek közötti partnerség kialakítása és fejlesztése – KÉPZÉS

Ha úgy érzi, hogy azok a változások, amelyek civil szervezetében végbe mennek, a szervezetük létét veszélyeztetik akkor ez a képzés önnek, és szervezete tagjainak szól.

Az önkormányzati választások után ismét nagyobb hangsúlyt kap a partnerség építése hiszen a civil szervezetek céljai nagyon sok esetben találkoznak az önkormányzati célokkal. A közös partnerségen alapuló együttműködések elképzelhetetlenek azoknak a módszereknek a tudása nélkül, mely ezeket a kapcsolatokat sikerre viszik.

Képzésünk abban segít, hogy a civil és önkormányzati szektor képviselői jobban megismerjék egymást és azokat a lehetőségeket, ahol együtt tudnak tenni településük fejlődésének sikeréért.

Képzésünkre ezért a civil szervezetek vezetőin, tagjain kívül várjuk az önkormányzatok képviselőit, munkatársait is.

Miután az egész napos képzésen tréning módszerekkel dolgozunk, ezért maximum 16 fő részvételére van lehetőség, ezért a jelentkezéseket beérkezési sorrendben tudjuk fogadni és részvételre csak előzetes regisztráció után van lehetőség.

Időpont:
2019. november 28. 09:00 – 15:00
Helyszín:
Új Nemzedék – Veszprém központ
(Veszprém, 8200, Budapest út 23-25. – a régi vasútállomással szemben)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük