Köszönjük, azoknak a szervezeteknek akik bejelentkeztek választónak, és részt vesznek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) tagjainak megválasztásában. Köszönjük, hogy fontosnak tartják hogy a megyénk képviselethez jusson a NEA testületeiben.

Már csak két dolog van hátra:

Részt kell venni a szimpátia-szavazáson március 12-én!
Részt kell venni a választáson március 19-én!
Szimpátiaszavazás

A „szimpátiaszavazáson” annak a személynek (elektornak) kell részt vennie, akit a szervezet a bejelentkezés során megadott. Neki személyesen kell megjelennie 2019. március 12-én 8.00-18.oo óra között valamelyik Kormányablakban, hogy a szavazatát leadhassa. A „szimpátiaszavazás” során a NEA Tanács és a szervezet által a bejelentkezéskor megadott kollégium összes jelöltjét láthatja az elektronikus szavazó felületen. A választó tetszőleges számú jelöltre adhatja le a szavazatát a NEA Tanácsot, illetve a szervezet által a bejelentkezéskor megadott kollégiumot illetően.

Kérjük, támogassák a jelöltjeinket a szimpátiaszavazás során! Csak azok a jelöltek jutnak be a választás második körébe, és csak azokat lehet majd megválasztani, akik elnyerik a szavazók tíz százalékának bizalmát a szimpátia szavazáson!

Választás

Egy héttel a szimpátiaszavazást követően 2019. március 19-én következik a választás. Választani szintén a Kormányablakokban lehet 8.00-18.oo között. A választás során már csak három tanács tag-jelöltre és három kollégiumi tag-jelöltre lehet szavazni. A három legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt lesz a NEA tanács tagja, a többiek a póttagok lesznek. S ugyanez érvényes a kollégiumi tagok esetében is. A legtöbb voksot begyűjtő három személy kerül be az adott kollégiumba. A többi jelölt pedig a kapott szavazatok szerinti sorrendben a póttagok listájára kerülnek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *