EGYÜTT.ÚJRA Fotókiállítás

EGYÜTT.ÚJRA Fotókiállítás

Az újraindult civil közösségi élet legszebb pillanatai – vándor fotókiállítás érkezik Veszprémbe!

A Nemzeti Ifjúsági Tanács a Miniszterelnökség együttműködésével és támogatásával Együtt.Újra. címmel elindította fotópályázatát azzal a céllal, hogy a megmutassa, mennyire sokféle, színes és értékteremtő progamok erősítik újra a közösségi életet az elmúlt hónapokban.

A Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló programban 18 és 35 év közötti fiatalok vehettek részt egy – egy fényképpel, amelyek egy civil szervezet programján vagy közösségi eseményén készültek.

A beérkező közel száz pályaműből a zsűri kiválasztotta a három dobogós helyezést, valamint a húsz legjobban sikerült fotót, melyek egy vándorkiállítás keretén belül bejárják az ország összes megyéjét.

A képek, az országos vándorkiállítás hatodik állomásaként Veszprémben láthatóak, november 17-23. között naponta, 10 – 17 óráig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és a Pannon Egyetem közös közösségi terében a Pannon Köztérben (8200 Veszprém, Egyetem u. 10 földszint <E épület>).

Facebook esemény:

https://fb.me/e/1cMDDZTna

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A „Pannon Egyetem Intézkedési Terve a koronavírus terjedése elleni védekezésről” rektori és kancellári közös utasítás értelmében a Pannon egyetem teljes területén maszk viselése kötelező!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük