Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

A Civil Központok Országos Hálózata 2024-ben immár 3. alkalommal vesz részt Erdélyben, Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) elnevezésű rendezvényen.
Az idén megrendezésre kerülő 33. Tusványos időpontja: 2024. július 23-28.

A Civil Központok Országos Hálózata ez évben is a Bethlen Gábor udvarban alakítja ki a „Civil Központ standot” július 24. és 26. között három napon keresztül, ahol minden nap 10 és 17 óra között várjuk az érdeklődőket.

Tusványos térkép

A fesztivál résztvevői megismerkedhetnek a Civil Központok tevékenységével, betekintést nyerhetnek a magyarországi és határon túli magyar civil szervezetek partnerkapcsolatainak működésébe.

A civil központok munkatársai színes programokkal, játékokkal, nyereményekkel, beszélgetésekkel és a Civil Pixel fotópályázattal várják az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Civil Pixel pályázat

Az idei évben a Békés, Zala és Nógrád Vármegyei, valamint a Budapesti Civil Központ munkatársai képviselik Tusványoson a Civil Központok Országos Hálózatát, szeretettel várják az érdeklődőket.

Idén első alkalommal, július 24-től 26-ig 16-17 óra között valamennyi civil központ felajánlásával megszervezzük a „Kóstold meg Magyarország vármegyéit!” elnevezésű gasztroprogramot, ahol az ország vármegyéire jellemző különleges ételeket és italokat van lehetőség megkóstolni.

Kóstold meg Magyarország vármegyéit

A Civil Központ stand az eddig leírtakon túl július 26-án két kiemelt programmal zárja tusványosi működését, egy kerekasztal beszélgetéssel Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár részvételével, illetve a Civil Pixel fotópályázat eredményhirdetésével.

A kerekasztal címe: Értékteremtő közösségek „jobb pályán” – a civil szervezetek helyzete határon innen és túl
A kerekasztal helye: Bethlen Gábor sátor
A kerekasztal időpontja: 2024. július 26., péntek, 14:45 – 16:00

A kerekasztalt követően 16 órától a Civil Pixel fotópályázat eredményhirdetése következik értékes nyereményekkel, valamint természetesen a gasztroprogram keretében magyar ízek kóstoltatásával.

Szeretettel várunk Mindenkit Tusványoson a Civil Központ standon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük