A Budapesti Európai Ifjúsági Központ és a GYIÖT 2024. októberében közösen szervezi meg a VI. Ifjúsági Munka konferenciát és a Helyben hogyan? Fiatalok a településeken konferenciát, amelyek lebonyolításába a facilitátorokat nyílt felhívás útján választják ki.
A rendezvény háttere:
A GYIÖT 2024 évben negyedik alkalommal rendezi meg a Helyben hogyan? Fiatalok a településeken című konferenciáját, míg az Európa Tanács Budapesti Európai Ifjúsági Központja immár hatodik alkalommal rendezi meg évenkénti Ifjúsági Munka Konferenciáját. A szervezők közös döntése alapján idén a két rendezvény együttesen, közös szervezésben és folyamatos szakmai programmal valósul meg. Helyszíne a Budapesti Európai Ifjúsági Központ, időpontja pedig 2024. október 1-2.
A konferencia szakmai tartalma részvételi úton, a célcsoport bevonásával kerül kialakításra, melynek érdekében várhatóan 3-5 kisebb létszámú előkészítő rendezvény kerül megszervezésre vidéki és budapesti helyszíneken.
A konferencia céljai:
- Találkozási lehetőség biztosítása az ifjúsági munka érintettjei (ifjúsági munkások, ifjúsági munkát tanuló hallgatók, fiatalok, döntéshozók, stb.) számára,
- Teret adni a kapcsolódásra és tájékozódásra az ifjúsági munka hazai és európai folyamatait illetően,
- Az ifjúsági munka aktuális kihívásainak és lehetőségeinek feltérképezése, közös ajánlások megfogalmazása a hazai ifjúsági munka fejlesztése érdekében,
- Hazai (és nemzetközi?) jó gyakorlatok bemutatása és ismertségük növelése.
A konferencia célcsoportjai:
- Ifjúsági munkát végző szakemberek és önkéntesek.
- Továbbá:
- Ifjúsági közösségek aktív tagjai, ifjúsági vezetői, kortárssegítők
- Ifjúsági ügyekért felelős döntéshozók, érintett intézményvezetők és szakértők
- Potenciális támogatók (pl.: nagykövetségek, pályázatok kiírói)
- Fiatalokat célcsoportnak tekintő társszakmák képviselői, az ifjúsági munkával való együttműködés kapcsán
A konferencia szakmai előkészítése, lebonyolítása és dokumentálása érdekében 2 fő, legalább 3 éves tapasztalattal rendelkező facilitátor jelentkezését várjuk az alábbi feladatok ellátására:
a szervezőkkel együttműködve a konferencia és az előkészítő események részletes programjának kialakítása;
házigazdaként, a másik facilitátor kollégával együttműködve a konferencia és az előkészítő rendezvények (1 fő facilitátor/előkészítő rendezvény) programjának összefogása, levezetése;
meghívott előadók felkonferálása, panelbeszélgetések és nemformális gyakorlatok vezetése, moderálása, a résztvevők folyamatos tájékoztatása, a releváns információk átadása a program során;
a program folytonosságának, gördülékenységének, és a résztvevők vonatkozásában releváns tanulási lehetőségek kihasználásának biztosítása;
részvétel a konferencia dokumentumainak, programjának, háttéranyagának és dokumentációjának összeállításában;
a konferenciát követően az esemény értékelése, tapasztalatok összegyűjtése, workshopok és előadások eredményeinek összefoglalása;
a konferencia lebonyolításának támogatása;
részvétel az előkészítő (online és személyes) és értékelő megbeszéléseken a szervező csoport tagjaival a program és a módszertan egyeztetése céljából;
további egyéb feladatok, amelyek az előkészítés során merülnek fel és kerülnek egyeztetésre.
Elvárások, tapasztalat:
- facilitátori vagy tréneri feladatkörökben szerzett tapasztalat, nagy létszámú csoportokkal;
- A szervezők bevonása mellett az események tervezett szakmai programjainak kialakítása során a szakmai autonómiára és felelősségre való képesség;
- A szervezőkkel egyeztetett előkészítő találkozókon való (jellemzően online) részvétel;
- Résztvevők tanulási folyamatát támogató háttéranyagok elkészítésével kapcsolatos tapasztalat;
- Csapatmunkához való konstruktív hozzáállás;
- Rendszerszemlélet, precizitás, konfliktuskezelő készség;
- Jártasság az ifjúsági munkával, ifjúságkutatással, ifjúságüggyel kapcsolatos témákban;
- Felkészültség akár 150 fős résztvevői közönség menedzselésére;
- Munkaképes angol nyelvtudás.
Tervezett ütemezés:
Május 21.: Jelentkezési határidő
Június 3-ig: Írásbeli tájékoztatás a kiválasztás eredményéről
Június 19 vagy 20.: Kick-off meeting a facilitátorokkal és szervezőkkel (1 nap)
Június-augusztus: Az előkészítő események és a konferencia szakmai programjának kidolgozása
Augusztus: Előkészítő események megvalósítása (min. 1 fő facilitátor / rendezvény)
Október 1-2.: Konferencia megvalósítása
Október-november: A konferencia utómunkálatai
Pályázáskor benyújtandó:
referenciákat tartalmazó önéletrajz
motivációs levél (tartalmához javasoljuk: rövid összegzés a tapasztalatokról, releváns linkek hasonló projektekről amennyiben van: szakmai javaslat a konferencia programját, módszereit illetően. Amennyiben tudomása van más jelentkezőről, akivel szívesen dolgozna együtt e folyamat keretében, javasoljuk a társfacilitátor nevének és a közös tapasztalatok feltüntetését a motivációs levélben.)
A jelentkezési lap az alábbi linken érhető el:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdPg8u2jEzEj-ZLKeCT0T9yPrP7v95oZkV8BeYCCHVB9inqPg/viewform
Jelentkezés határideje: 2024. május 21.
A kiválasztás a konferencia szervezői által történik, amelynek eredményéről 2024. június 3-ig valamennyi jelentkezőnek írásban visszajelzést küldünk.
Díjazás:
A facilitátorok díjazásának felső határa bruttó 60.000 Ft / munkanap / fő.
A feladatellátás során a konferenciával kapcsolatos előkészületekre legfeljebb 5, az előkészítő rendezvényekre alkalmanként 1, a konferencia lebonyolítására 2, az utómunkálatokra pedig legfeljebb 3 nap fordítható.
A kiválasztásra kerülő facilitátorokkal a GYIÖT írásbeli szerződést köt.
További információ a gyiot@gyiot.hu e-mail címen kérhető.
A konferencia és előkészítő eseményei a BEIK és a GYIÖT közös szervezésében valósul meg. A lebonyolításhoz szükséges forrásokat az Európa Tanács és az Erasmus+ programból nyert pályázati támogatás biztosítja.