NEA kollégium és tanács tag választás – 2024.

NEA kollégium és tanács tag választás – 2024.

Megjelent a felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerébe történő bejelentkezésre!

Idén új tagok kerülhetnek a civil szervezetek működését és programjait támogató Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) testületeibe. A kilenc főből álló Tanács és szinten kilenc fős kollégiumok tagjainak harmadát a civil szervezetek választhatják meg az általuk jelöltek sorából.

Minden bírósági nyilvántartásba vett egyesület, alapítvány, szövetség jogosult részt venni a NEA civil testületi tagjainak megválasztásában. A civil szervezet a szavazati jogát az általa meghatalmazott személy, az ún. elektor (választó) útján gyakorolja. A szervezet a részvételi szándékát azzal fejezi ki, hogy regisztrálja magát, illetve a szervezet nevében szavazót (elektort) az EPER rendszeren keresztül a választók közé. Nem feltétel, hogy az elektor a jelentkezést benyújtó civil szervezet hivatalos képviselője, vagy akár tagja, munkatársa legyen. Fontos azonban, hogy a választási eljárásban egy személy csak egy szervezet képviseletében járhat el szavazóként.

Minden a választásban részt venni szándékozó szervezet jogosult arra is, hogy saját akarata szerint egy jelöltet állítson a Tanácsba, illetve egy jelöltet abba a szakmai kollégiumba, amelyiket a nyilvántartásba vételre szolgáló EPER felületen megjelöl. Jelöltet állítani egyik testületbe sem kötelező, akkor is szavazhat az elektor, ha a szervezet nem állított jelöltet!

Tájékoztató fórum

A választás és jelölés körülményeiről és szabályairól tájékoztató fórumot tartunk!

Helyszín:
Veszprém – Agóra
(Veszprém, Táborállás park, 1, 8200)

Időpont:
2024. január 25. 16:00

Jelentkezés:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeIHz9VENjVa1yFdtYrZwXnxdEA6CUnoGOmwo8l2rkfmNOftw/viewform

A bejelentkezés és az esetleges jelölt állítás határideje:

2024. február 02. 12.00 óra
Az EPER rendszer belépés: https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx

A bejelentkezéshez mindenképp szükséges:

  • azoknak a szervezeteknek regisztrálni az EPER pályázatkezelő felületre, amelyek korábban még nem használták az EPER-t;
  • minden szervezetnek az EPER „Saját adatok” és Elektori jelentkezés” felületén a szervezeti adatok ellenőrzése, aktualizálása (a birosag.hu oldalon szereplő Civil szervezetek névjegyzékében szereplő adatokkal összhangban);
  • amennyiben szükséges új, a hatályos adatokat tartalmazó regisztrációs nyilatkozat beküldése Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címére (1253 Budapest, Pf. 36.);
  • a szervezet nevében szavazó elektor adatainak kitöltése az EPER „Elektori jelentkezés” felületén;
  • az EPER által előállított nyilatkozat a civil szervezet képviselője és az elektor, valamint két tanú által történő aláírása, majd ezek oldalhű digitális másolatának csatolása az EPER “Dokumentum beküldő” menüpontban;
  • az elektori szavazás módjának megadása (levélben vagy személyesen választ az elektor) az EPER-ben;
  • ha személyesen választ az elektor, akkor a helyszín és az időpont kiválasztása az EPER-ben.

Ha a szervezet jelöltet vagy jelölteket állít:

  • küldöttek adatainak kitöltése az EPER „Elektori jelentkezés” felületén az EPER rendszer által előállított nyilatkozat a civil szervezet képviselője, az elektor, a tanácstag-jelölt és/vagy kollégiumi tagjelölt, valamint két tanú által történő aláírása, majd ezek oldalhű digitális másolatának csatolása “Dokumentum beküldő”
    az EPER rendszer Elektori jelentkezés” felületén csatolni kell a civil szervezet által javasolt tanácsi és/vagy kollégiumi tagjelölt életrajzát is!

A felhívás elérhető a Civil Információs Portálon:

https://civil.info.hu/kezdolap/hirek/index?o=660

A felhívás elérhető a BGA zrt honlapján is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük