Közeleg a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) keretében kiírt – „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2017.” pályázat beadási határideje.
A pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása.
A civil szervezet működéséhez jelen kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezet által gyűjtött, a számviteli beszámolójában a bevételek között összevontan szereplő és a Civil tv. 20. § d) pontjában meghatározottaknak megfelelően elkülönítve kimutatott adomány után járó öt százalékos normatív kiegészítés eléri a 10.000,- Ft-ot (a gyűjtött és elkülönítetten nyilvántartott adomány összeg legalább 200.000,- Ft), azaz tízezer forintot.
Az adományok után járó normatív kiegészítésként nyújtott működési támogatás legfeljebb 500.000,- Ft, azaz ötszázezer forint értékig biztosítható.
A korábbi évekhez hasonlóan a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.
A pályázatokat legkésőbb 2017. augusztus 21. napjáig, kizárólag az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.
Letöltés:
Pályázati felhívás és útmutató NEA-17-N >>>