Kategória: <span>Hírek</span>

Kategória: Hírek

Keressük 2017. év Veszprém Megye Önkéntesét

2017. decemberében is átadásra kerül az általunk 2014. évben alapított Veszprém Megye Önkéntese Díj. Az eddigi évek gyakorlatától eltérően két kategóriában – felnőtt és a fiatal – is átadjuk ez az elismerést. Ehhez várunk jelöléseket, melyeket a melléklet adatlap kitöltésével kérünk elküldeni 2017. November 20-ig.

Megjelent a lista az Szja 1% felajánlások kedvezményezettjeiről

Felkerült a NAV honlapjára a 2016. adóévi (2017. rendelkező évi) Szja %-os felajánlaásban részesült civil szervezetek listája. A kimutatásban azon kedvezményezettek tételes adatai szerepelnek a 2017. szeptember 1-jei állapot szerint, amelyeket a magánszemélyek érvényesen jelöltek meg a 2016. adóévi (2017. rendelkező évi) Szja 1%-os rendelkező nyilatkozataikban, és a kedvezményezettek javára …

KÖZELÍTŐ | Felhívás

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság egyik új projekje a Közelítő című projekt, amelynek megvalósítása érdekében olyan települési döntéshozók és helyi ifjúsági közösségek együttes jelentkezését várjuk, akik vállalják a projektbe történő közvetlen bekapcsolódást annak érdekében, hogy a települések önkormányzata és fiataljai között valódi párbeszéd és együttműködés alakuljon ki, amelynek eredményeként …

Normatív támogatás civil szervezetek részére – közeleg a beadási határidő

Közeleg a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) keretében kiírt – „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2017.” pályázat beadási határideje. A pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása. A civil szervezet működéséhez jelen kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezet által gyűjtött, a számviteli beszámolójában a …

Nonprofit szervezetek Magyarországon, 2015 – kiadvány

Megjelent a KSH civil szervezetekkel fogalkozó kiadványa. A nonprofit szervezetek 2015-ös adatait tartalmazó statisztikai adattár áttekintést ad a szektor szerkezetéről, méretéről, gazdálkodásáról, a humán-erőforrásának összetételéről, a szektorban zajló főbb társadalmi, gazdasági folyamatokról. A megjelenésében és formájában is új adattár a korábbi évektől eltérően kevesebb, de átfogóbb, a teljes mutatócsoportokat együttesen …

Cégkapu regisztráció – kötelező elektronikus ügyintézés 2018. január 1-jétől

2017. végéig minden civil szervezetnek kötelezően el kell végeznie az ügyfélkapus regisztrációját, az ügyintézés ezután csak ezen a felületen lesz lehetséges. Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény alapján 2018. január 1-jétől elektronikus ügyintézésre kötelesek az alapítványok és az egyesületek is. A kötelezettség …