Egymilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak falusi civil szervezetek a Magyar Falu program keretében – jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gyopáros Alpár közölte, a pályázatokat 2023. augusztus 1-től 2023. augusztus 31-ig lehet benyújtani. Ingatlanvásárlásra vagy meglévő ingatlanok korszerűsítésére, valamint gépjárműbeszerzésre legfeljebb hétmillió forintot, eszközök vásárlására, valamint rendezvények, programok támogatására maximum kétmillió forintot lehet igényelni.
A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. A Kormány kiemelt figyelmet fordíta megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására, és ehhez kapcsolódóan először 2020-ban megjelent a Magyar Falu Program új programeleme: a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása.
A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.
A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:
- augusztus 1. 11 óra 00 perc – 2023. augusztus 31. 14 óra 00 perc
A pályázati kiírások az alábbi linken érhetőek el: